10.02.22
Magyar PokerStrategy sikerek
Ezúttal is büszkén számolunk be a kiemelkedő magyar eredményekről. Neked is vannak figyelemreméltó sikereid? Mondd el a fórumban és mi a hírek közé is betesszük!
Ahogy a múlt héten már beszámoltunk róla, a havi Iron Man Bronze freeroll győzelem után
WoodooGabi a SnG HU Shootout versenyeken is győzni tudott, így 5000$-ral lett gazdagabb, valamint egy lehetőséggel, hogy a Full Tilt Poker profi játékosaival mérje össze az erejét heads-up játékban.A hétvégén lezajlottak a versenyek, három mérkőzésen kellett helytállnia, és 5000, 10 000 illetve 50 000$ nyeremény várt rá a teljesítményétől függően. Az ellenfelei sorrendben Adam Schoenfeld, Frank Thompson (1 karkötő) és Perry Friedman (1 karkötő) voltak. Az első két mérkőzést sikerült megnyernie, a harmadikat viszont elvesztette, így végül 10 000$ nyereményt tehetett zsebre. Gratulálunk a fantasztikus eredményhez
WoodooGabi!Az első két ellenfelemet sikerült legyűrnöm, de a 3. meccsen egy korai leosztásban talán kicsit örömittasan és ellenfelem fura(kicsit kockázatos) játékától megzavarodva,a flopon gyorsan elrontottam az esélyemet a legnagyobb pénzre. Eléggé bánt, ahogyan elbuktam a 3. meccsemet, de egyáltalán nem vagyok szomorú. Így is nyertem 10k$-t. Szerintem ahhoz képest, h számomra mekkora tétje volt a meccseknek és h profikkal kellett tolni, nem is játszottam rosszul. Főleg a második, 47 perces meccset élveztem. Nagy élmény volt és nagyon boldog vagyok. :)
volleyboy sikerei
volleyboy újra a játékra koncentrál, hiszen ezúttal két kiemelkedő eredményt is sikerült elérnie. Második helyezést szerzett egy 55$ nevezési díjú $20k GTD versenyen, amiért 3090$-t tehetett zsebre, majd egy $8k GTD versenyen győzni is tudott, így bezsebelte a 2187$-os első díjat.
janai győzelme

janai
egy
MTT versenyekkel töltött, és sikertelenül zárult nap után egy utolsó
versenyre még benevezett a nap végén, ami jó döntésnek bizonyult. A 11$
nevezési díjú $10k GTD Speed Rebuy versenyen minden ellenfelét maga
mögé utasította és végül 2600$-ral gazdagabban állhatott fel az asztalok mellől.
banditooo győzelme
banditooo
is újabb kiváló eredménynek örülhetett, egy 5000$ garantált díjalapú 14$-os Omaha Super Turbo versenyt sikerült megnyernie, és ezzel 2000$-t nyert.
V1kt0r diadala

V1kt0r különleges élménnyel gazdagodhat a PKR "NUTS about the girl" versenyének megnyerése után. A 10$ nevezési díjú verseny 376 fős mezőnyén felülkerekedve ugyanis nem csak a 940$-os nyereménynek örülhet, hanem egy meghitt vacsorának is Londonban egy címlaplánnyal, aki nem más, mint Lindsey Strutt.
További eredmények
Gratulálunk a remek teljesítményekhez! Sikerekben gazdag hónapot kívánunk minden tagunknak!
Magyar sikerek fórum
Te is figyelemreméltó eredményekkel büszkélkedhetsz? Mondd el a fórumban és mi egy hír formájában beszámolunk róla!
Magyar sikerek



#1
zoli777, 10.02.22 08:22
Nagy grat mindenkinek, remelem egyszer nekem is sikerul 1000-es nagysagrendu osszeget nyerni:)#2
bogec84, 10.02.22 08:32
Gratulálok Srácok!#3
jini, 10.02.22 08:50
Nagy grat woodoooGabi! szép menetelés volt :D#4
BigSlick78, 10.02.22 08:57
még1szerHATALMAS GRAT GABI! SZÉP MUNKA VOLT!
+grat mindenkinek
#5
akosarko, 10.02.22 09:14
Gratulálok Uraim!#6
volleyboy, 10.02.22 09:32
Köszönöm! Grat srácok!#7
Attischa, 10.02.22 10:28
FullTiltnek már biztos fájt volna az a 50K$ .Sok sikert a továbbiakban.#8
deaux, 10.02.22 10:56
RESPECT!!#9
geronimo1910, 10.02.22 10:59
Mi történt,hogy Vasika nevét nem találom? :DGratula mindenkinek!
#10
Zayl1984, 10.02.22 11:02
Nagyon szép eredmények! :)#11
JOYS3R, 10.02.22 11:43
#7 Jaj,szegény FT,lehet hogy tönkre is ment volna.:DGrat.
#12
Ricsa79, 10.02.22 11:58
Gratula mindenkinek!Itt van V1kt0r vacsorapartnere... hm-hm... ;-)
http://www.plunderguide.com/wp-content/uploads/2008/10/lindsey-strutt-black-bra-tease.jpg
#13
kdouble08, 10.02.22 12:51
szép volt srácok!#14
WoodooGabi, 10.02.22 13:03
Köszönöm! Grat a többieknek!#15
banditooo, 10.02.22 13:18
Nagy gratula mindenkinek!#16
chathan, 10.02.22 14:18
victor, de szerencsés vagyXD szívesen elszorakoztatnám a hölgyet#17
Arnolde89, 10.02.22 14:25
Nagy grat gyerekek:-)#18
V1kt0r, 10.02.22 14:25
Köszönöm szépen:) és grat a többieknek:)update: Lindsey ügynöke szólt hogy egy másik modellje is ott lesz Londonban és hogy érdekelné a dolog...
szóval jön Tanya Robinson is:D
itt:
http://www.perfectpeople.net/celebrity-star/1057/tanya-robinson.htm
#19
Seashell77, 10.02.22 15:08
#18 Gondolom szép nagy asztalok lesznek az étteremben, mondjad a menedzser srácnak mehetnek bátran többen is! :-)Gratulálok!
#20
anfet23, 10.02.22 15:52
Gratulálok mindenkinek!GL az asztaloknál
#21
hoodyhoo66, 10.02.22 16:26
Viktor és fizetik a vacsorát meg szállást meg utat??:) mert ha nem akkor elég ddeficites lesz a mutatvány :)#22
Petiu, 10.02.22 17:07
Szép eredmények, főleg a FT iron man diadal, no meg a ímlaplányos sztor is felejthetetlen lesz! Grat!#23
Hunter78, 10.02.22 17:15
Persze az én tegnapi Pacis freerollon elért 2. helyemet nem is irják...:(Lehet, hogy azért mert csak 9$ ért? :-)))
Grat mindenkinek a szép eredményekért!!!
#24
V1kt0r, 10.02.22 19:41
Persze hogy fizetik:)Nyílván deficites lesz de most így eggyel több raket fizető felhasználójuk van...
#25
V1kt0r, 10.02.22 19:42
#19 ja igen a bátyám már mondta hogy ő aztán majd jön...mindenki így van vele:P
köszike
#26
bustagusta, 10.02.23 02:20
nah, tulkapás minden honfitársnak!!!lálálá! gágágáágágá :D
#27
Vasika1, 10.02.23 14:49
Nagy grat mindenkinek!:)