Előző oldal

1

Következő oldal

Sokan valós tudásuk szintje felett játszanak. Ha abból indulunk ki, hogy ez az elv általánosságban igaz, akkor ez pesszimista következtetésekhez vezetne. Ugyanis ez azt jelentené, hogy társadalmunk legfontosabb intézményeinek vezető tisztségeit szakmailag nem hozzáértő emberek töltik be. A társadalmat kritikus szemmel bírálók közül sokan hajlamosak elfogadni ezt a tételt.

Úgy gondolom, hogy van valami az alapelvben, és hogy jó kiindulási alapja lehet különféle eszmefuttatásoknak. Ennek ellenére az állások többségét valószínűleg hozzáértő emberek töltik be, akiket azért nem léptetnek elő, mert,

a) még nem régóta vannak az adott tisztségben,
b) alábecsülik őket,
c) nincs közbenjárójuk vezetői szinten.

Nézzük a fenti tételt a pókerrel kapcsolatban

a) Sokan valós tudásuk szintje felett játszanak.

Következetesen haladtak felfelé, míg végül olyan szintre kerültek, ahol nyerő játékosból vesztes játékos lett belőlük. Ilyenkor az egyetlen helyes lépés az lenne, ha megint visszatérnének arra a limitre, amelyet le tudnak győzni. A visszalépés azonban olyasmi, aminek természetszerűleg mindenki ellenáll. Sokaknak ez valójában lelki problémát jelent. Úgy tűnik, inkább elveszítik a pénzüket, mintsem "csődjüket" beismernék.

Természetesen ez ostobaság. Egyrészt nincs tényleges csőd, ha lendületesen megy feljebb valaki, és valamikor ellenállásba ütközik. Nem lehet elvárni, hogy egyetlen rohammal hódítsa meg a világ csúcsát. A pókertudás fejlődéséhez idő kell. Más szemszögből nézve viszont: a tényleges csőd sem szégyen.

A csőd megítélése összefüggésben van a társadalom "csődkultúrájával". Németországban gyakran előfordul, hogy kigúnyolják azt, akit kudarc ér, vagy el kell viselnie az „ugye, megmondtam" típusú szóáradatot a „mindent jobban tudóktól".

Az USA-ban ezzel szemben inkább a bátorságot díjazzák, vagyis hogy kockáztatott valamit az ember. Jár neki a tisztelet a merészségért. És ez a hozzáállás már magában rejti a lehetőséget: „legközelebb biztosan sikerül".

Egy szó, mint száz: csődöt mondani nem szégyen!
Lépj vissza egyet, és nyugodtan fuss neki újra!

Előző oldal

1

Következő oldal

Következő cikk: Milyen a tanulási típusom?