NL100 FR JJ -szendvicsben

    • bogec84
      bogec84
      Gyémánt
      Regisztrált: 2007.04.21, Hozzászólások: 27.394
      :spade: Az eredeti emelő: 13/8/3.0 966 hand alapján, a másik megadó 15/4/3.0 126 hand mintából.

      Pre-flop azért nem emeltem vissza, mert azeredeti emelő elég feszes, vele nem akarok JJ-vel 3netelt kasszában lenni.

      A flop nem volt rossz, de több dolog is gondolkodóba ejtett. Az emelő az esetek 75%-ában Cbetel, és most 2 ellenfél ellen tette ezt, pozíción kívülről.

      A dobás lehetőségét vessük el, elsőre szerintem nagyon gyenge játék lenne.

      Megadhatunk. Ezzel nem kapunk semmi információt az eredeti emelő lapjáról, és a mögöttünk ülő játékos range sajnos bőven magában foglalja a kis zsebpárokat 44-77-ig, illetve olyasmi lapokat, mint színhúzók+overcardok. Ezekkel a lapokkal nyomás alá tudja helyezni Jack-jeinket, amit már nem feltétlenül bírnának el.

      Emelhetünk, mondjuk 19-23$ közötti mérettel. Így egyből kiderülne, hogy az eredeti emelővel szemben hogy is állunk, de sajnos a nagyobb problémát jelentő CO-al egy megadás esetén nagyin nehéz dolgunk lesz.


      Sok olyan lap van, amit nem akarunk látni a turnon, és olyan helyzet is akad bőven, amiben el kell köszönni a bubiktól.

      Erre a szituációra kellene olcsó, és hatásos megoldást találni.


      So what?

      No-Limit Hold'em, $1.00 BB (8 handed) - Hold'em Manager


      BB ($49)
      UTG ($199.50)
      UTG+1 ($65.80)
      Hero (MP1) ($169.90)
      MP2 ($85.80)
      CO ($118.70)
      Button ($107.55)
      SB ($397.10)

      Preflop: Hero is MP1 with J, J
      1 fold, UTG+1 bets $4, Hero calls $4, 1 fold, CO calls $4, 3 folds

      Flop: ($13.50) 7, 4, 5 (3 players)
      UTG+1 bets $8, Hero ???
  • 1 válasz
    • waki
      waki
      Bronz
      Regisztrált: 2007.01.08, Hozzászólások: 3.388
      attol fugg mennyire stackelodik utg light. en ha csak megadok pre egy emelest, az eredeti emelo ellen szinte biztos hogy adom allint, ha egesz nagy overem van. teljesen alul van reppelve a handunk, siman betolhatja 88-TT-vel pl, vagy valami ATc szeru lappal.

      ha a raise-unkre a 3. ember pusholna, akkor pedig nyugodt szivvel dobnek... ugyebar nem sok mindent verunk ilyen akcio utan.