Glossary

Wall Street Poker

A Wall Street póker a seven card stud egyik változata, melynél négy közös lap (communitycard) is van középen, és a játékosok megvásárolhatják ezeket.

Ezt a pókerváltozatot 2-7 játékos játszhatja, és 5 licitkörből áll.

Játék menete:

Az anték kifizetése után az osztó négy közös lapot helyez el középen, ez az úgynevezett Wall Street, majd a bal szélső kártyára egy zsetont helyez.

Ezután minden játékos két lefordított, azaz zárt lapot kap. A seven card studdal ellentétben a játékosoknak itt lehetősége van arra, hogy az osztótól kapott nyílt lap helyett megvásárolják a Wall Street egyik lapját. A kártyalap pontosan annyiba került, mint a ráhelyezett zseton, a következő ára már két ilyen zseton, a harmadiké három, a negyediké négy. Ha a Wall Street egyik lapja elkelt, az osztó újabb lapot tesz a helyére.

Az első licitkört az a játékos kezdi, aki a legalacsonyabb nyílt lapot tartja. Legalább a beszálló licitet, tehát a bring-int be kell fizetnie, de emelhet is.

Miután az első licitkör véget ért, minden partiban maradt játékos választhat, hogy az osztótól kéri a következő nyílt lapot, vagy a Wall Streetből vásárol. Ezt a második licitkör követi.

Innentől lapvásárlási lehetőség nélkül folytatódik tovább a játék, minden játékos kap egy nyílt lapot, majd új licitkör következik.

Az utolsó előtti licitkör előtt a játékosok megkapják hatodik nyílt lapjukat.

Végül minden játékos kap egy utolsó, zárt lapot, így mindenki összesen 7 lapot tart. Ezt az utolsó licitkör követi.

Kezek értékelése:

A Wall Street pókerkezek kiértékelése a hi-változatok kézerő-rangsorának megfelelően történik, például úgy, mint a Texas hold'emben.