A mohó algoritmus ellen

Barry Carter a közgazdaságtan egyik ismert elméletén keresztül mutatja be, hogy miért fontos és miért olyan nehéz fenntarthatóságra törekedni a pókerben.

Gyakran esik szó arról, hogy miért fontos megtenni bizonyos dolgokat a játék érdekében. Ide tartozik például az is, hogy nyerési esélyt kell hagyni a hobbijátékosoknak, máskülönben elveszíthetik az érdeklődést. Arról azonban kevés szó esik, hogy miért olyan nehéz úgy viselkedni, hogy mindenkinek jó legyen.

A pókerben nem is gondolnánk első problémának, hiszen tudjuk, hogy a legjobb döntés mindig az a döntés, ami hosszútávon, ha a játékhelyzet újra és újra megismétlődik, a legtöbb bevételt hozza. Ha azonban a játék fejlődése és szórakozatóvá tétele a cél, a fenti állítás már nem állja meg a helyét. Gyakran rá kell jönnünk, hogy nem feltétlenül az a legjobb a játéknak, ami a játékosnak.

A közgazdaságtan Tragedy of the Commons (A közlegelők tragédiája) néven ismeri a problémát. Garrett Hardin könyvében egy közös legelőn és a tulajdonosok tehenein kereszül magyarázta el, hogy mennyire eltérő tud lenni a közösség és az egyének érdeke. Röviden és a teljesség igénye nélkül összefoglalva: ha a legelőn 10 gazda fejenként 1 tehenet legeltet, de az egyik gazda vesz még egy tehenet, akkor a többiek teheneinek kevesebb fű jut. Ezért kevesebb tejet adnak, de a kéttehenes gazda így is több tejhez jut. A többiek a verseny hatására szintén teheneket vesznek, de amikor a 9. gazda is megvenné a második tehenét, már nem nyerne vele semmit. Sőt, egy idő után már az sem old meg semmit, ha a gazdák megszabadulnak a második tehenüktől. Ezt a negatív folyamatot nevezi Hardin a mohó algoritmus munkájának.

Póker előnyére vs. saját előnyünkre

poker fish shark
A póker marketingje is szembement a piac valódi igényeivel

Az ilyen viselkedésminták számtalan példája figyelhető meg a póker világában. Például amikor valaki nem fizeti a tartozásait. Azzal alapvetően mindenki egyetért, hogy a notórius adósságfelhalmozók nevét nyilvánosságra kell hozni, de gyakran maguk a hitelezők tartják vissza az információt, mert attól félnek, hogy ezzel a tartozás beszedésének esélye is csökken.

Egy másik jó példa a profi játékos ragadozószerű viselkedése a hobbijátékosokkal szemben, változatos eszköztárral és módszerekkel. Bum hunting asztalválasztást segíti szoftverrel, kiülés ha elment a fish, heads-up kihívásokra rábeszélni egy gyenge játékost, szándékosan tiltre vinni stb. Egyértelmű, hogy a hobbijátékosok ettől nem fogják jobban élvezni a pókert, miközben a másik oldal rövidtávon jól keres.

De nem csak ők, maga az iparág is elkövet hasonló hibákat. A póker marketingje például évekig alapvetően arra épült, hogy oktatóoldalak segítenek elnyerni a fishek pénzét, maguk a pókertermek pedig azzal hirdették magukat, hogy náluk játszik a legtöbb donkey. Ahelyett hogy szórakozást ígértek volna a hobbijátékosoknak, lényegében sértegették őket, és profikat csábítottak magukhoz.

Mohóság nélkül

Guy Laliberte and Antonio Esfandiari
A hobbijátékosok szórakoztatás közvetetten lesz kifizetődő

Szerencsére a póker világa szinte minden felsorolt szempontot nézve megváltozott. A csalókat készek vagyunk megnevezni, a profik nagy erőkkel dolgoznak a póker szórakoztató jellegének fenntartásán, a termek pedig mindent megtesznek azért, hogy a hobbijátékosok befizetései tovább kitartsanak. Sok káros technika pedig ellehetlenedett, például a bum hunting az ültető scriptek betiltásával és az ültetési szabályok megváltozatásával.

Saját érdekünben cselekedni, és a játék érdekeit háttérbe szorítani azonban továbbra is természetes reakciónk, ezért érdemes felhívni erre a játékosok figyelmét. A rövidtávú hasznot csak akkor lehetne hosszútávúként értelmezni, ha egyedül lennénk a képletben, és mivel nem így van, néha áldozatokat kell hoznunk, miközben abban bízunk, hogy mindenki más is ezt teszi.

Te milyen áldozatokat hozol a póker fenntarthatóságáért?

Oszd meg te is